" Az otthonunk önmagunk tükörképe. "   
By.Jennifer E. Smith

Otthonunk a mai időkben sokkal értékesebbé vált. Fontos a környezet ami körülvesz minket; jól szeretnénk érezni benne magunkat de egyben sok funkciónak is meg kell feleljen.

Mindannyian más dolgot tartunk fontosnak, ha az otthonunkról van szó, megannyi kérdés merül fel mi az ami igazán passzol a személyiségünkhöz és mitől érezzük majd magunkat benne otthonosan.

Az Én feladatom megismerni a megrendelő igényeit- szokásait- ízlésvilágát, melyhez alakítjuk a tökéletes otthont. A tapasztalataim alapján kialakított folyamat során a bizonytalan megrendelőből egy elégedett Ügyfél lesz.

Bemutatóteremben
megtalálhatók; 

függöny és kárpit anyagok, tapéták, karnisok, rolók, reluxák

és további árnyékoló  termékek melyek minden egyedi igényt kielégítenek.

 

Hárosi Enikő

Hárosi Enikő
Lakberendező, Tulajdonos

Hárosi Enikő

Rólam

Gimnáziumi érettségi után szereztem Lakberendezői képesítést. Az akkor még itthon gyerekcipőben járó szakma mellett Multi cégeknél helyezkedtem el. Emelett a másik érdeklődés köröm területén végeztem Főiskolát, mint EU Szakreferens (Kül és biztonságpolitiai szakirányon.)

2010-től volt lehetőségem újra a számomra legkedvesebb dologgal, a lakberendezéssel komolyabban foglalkozni. Ettől kezdve vált fő területté számomra.

Több, mint 10 éves munkatapasztalatom alatt egyre inkább kezdtem a beltéri árnyékolás termékeiben elmerülni. Sokszor siklunk el felette a tervezés-kivitelezés folyamán, amire igenis szükséges már az elejétől sok figyelmet fordítanunk. (akár a motorizálás vagy a méret határok miatt)

A belvárosban megnyílt Stúdióm lehetőséget ad a beltéri árnyékolástechnikai termékeknek bemutatására és további termékek kényelmes válogatására egyaránt.

 

 

Hárosi Enikő
Lakberendező - Tulajdonos

TERMÉKEK

 

DESIGN KARNIS

MODERN ROLÓ

SÁVROLÓ

RAFINESSE

ALUKARNIS

RELUXA

PLISZÉ

PANEL FÜGGÖNY

TAPÉTA

FÜGGÖNY ANYAG

SZŐNYEG

TANÁCSADÁS

SZOLGÁLATÁSOK

Végzett Lakberendezőként a folyamatos fejlődés és kíváncsiság jellemzi a mindennapjaimat, mióta megszereztem a lakberendezői képesítésemet. Folyamatosan lépést kell tartani a hazai és külföldi design trendekkel, technikai újdonságokkal.

Igyekszem a Megrendelők kéréseit szem előtt tartva egy olyan hangulatú és dizájnú teret létrehozni, mely személyiségét tükrözve egységet és harmóniát alkot. Hiszem, hogy a sikeres végeredmény kulcsa a tervező és Megrendelő közötti folyamatos és harmonikus együttműködés.

Az igai Otthon kialakítása sok komplex feladatot jelent. Érdemes előre gondolkodni, és lakberendezési tervezést kérni. Egy előre megtervezett enteriőr nagy segítséget nyújt a kivitelezési szakaszban.

Akár színek, szoba elrendezések vagy nagyobb átalakításról legyen szó, hozzáértő segítséget nyújtunk.

Minden tervezési feladatot Ügyfelein igényeire szabjuk. Egy kötetlen megbeszélés alkalmával felmérjük, miben tudnánk lakberendezési segítséget nyújtani, és megismertetjük a tervezési folyamat szakaszait. A tervezés árát az átbeszélt tervezési feladat után tudunk adni. A különböző tervezési csomagok segítenek eligazodni a tervezési szinteken.

                                        Ismerje meg tervezői csomagjainkat: